Megközelítés és kapcsolat

művész


Fábry Sándor
2

Fábry Sándor

Született: 1953. november 20. (Budapest)

Író, humorista, műsorvezető, dramaturg, Érdemes és Kiváló művész.

Az 1990-es évek elején figyeltek fel először humorára. Rövid idő alatt számos kabaréműsor konferansziéja, önálló betétek szerzője lett a Rádiókabaréban. Az 1998-as humorfesztivál szóvivője volt. 1994-ben a Soros Alapítvány jubileumi (10 éves), ünnepi műsorát vezette nagy sikerrel. 1994–95 között…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Író, humorista, műsorvezető, dramaturg, Érdemes és Kiváló művész.

Az 1990-es évek elején figyeltek fel először humorára. Rövid idő alatt számos kabaréműsor konferansziéja, önálló betétek szerzője lett a Rádiókabaréban. Az 1998-as humorfesztivál szóvivője volt. 1994-ben a Soros Alapítvány jubileumi (10 éves), ünnepi műsorát vezette nagy sikerrel. 1994–95 között a Merlin Színházban „A pincér közbeszól” című improvizatív önálló esttel lépett fel, majd pedig az Új Színházban tartott önálló estet „A Fábry” címmel.

1998-tól önálló műsora volt a tv-ben, mely kezdetben az MTV-n „Esti Showder Fábry Sándorral” címen, majd az első évad végén átkerült az RTL Klubhoz, ahol 2011-ig futott, kéthetente csütörtökön 21 óra 10 perctől ugyanazon a címen. A műsorba főleg ismert magyar személyiségeket (írók, költők, színészek, humoristák, sportolók stb.) hívtak meg, de szerepeltek már különböző nemzetiségek, vallások, közszervek (például rendőrség, tűzoltóság) képviselői is, akik általában valamilyen velük megesett humoros történetet meséltek el. A műsor állandó rovata volt a „Dizájn Center”, a show egyik legnépszerűbb eleme, amely főleg az elmúlt 30–40 évben gyártott és a kereskedelemben egykor kapható termékeket vett górcső alá, nosztalgikus emlékeket is megidézve. A műsor ezen részéből DVD is forgalomba került.

2009. szeptember 17-én debütált a Legyen Ön is milliomos! új műsorvezetőjeként. 2012-től visszatért a Magyar Televízió képernyőjére, ahol „Fábry” címmel indított műsort.

Díjai:
Karinthy-gyűrű (1996)
Bon-bon díj (1997, 2001, 2006, 2007)
Déri János-díj (1998)
Érdemes művész (2002)
Eötvös József Sajtódíj (2007)
Kiváló művész (2018)
A Veszprémi Állatkert tiszteletbeli állatgondozója 1998 óta.

Írói, publicisztikai munkássága:
Bacsó Péter–Fábry Sándor: Megint tanú. Filmregény, 1992; Pelikán–Pannon, Bp., 1992 (a nagy sikerű A tanú c. film folytatása könyvben)
Elfújta a tigris (Wahorn Andrással, 1994)
Dizájn Center (Hócipő rovata, 1989–2002)
Dizájn Center (könyv, 2005)
Showder a javából (Glória, 2006)
Dizájn Center 2 (könyv, 2007)
Showder kalendárium; vezető író Fábry Sándor; Scolar, Bp., 2010
drMáriás–Fábry Sándor: Etűdök rókafűrészre és fröccsöntött szarkára; Kossuth, Bp., 2018
Rendszeresen publikál magazinokban, újságokban, többek között a Playboyban önálló gasztronómiai rovatot vezetett.

80 nap alatt a Föld körül - Fábry Sándor önálló estje

80 nap alatt a Föld körül - Fábry Sándor önálló estje

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • író, humorista, műsorvezető, dramaturg, érdemes és kiváló művész
80 nap alatt a Föld körül - Fábry Sándor önálló estje

80 nap alatt a Föld körül - Fábry Sándor önálló estje

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • író, humorista, műsorvezető, dramaturg, érdemes és kiváló művész
A FÁBRY - Fábry Sándor önálló estje

A FÁBRY - Fábry Sándor önálló estje

GAG Management Kft.
  • Színész
Aranyosi Péter - Fábry Sándor közös est

Aranyosi Péter - Fábry Sándor közös est

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Színész
Aranyosi Péter - Fábry Sándor közös estje

Aranyosi Péter - Fábry Sándor közös estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje

Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje

Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Badár Sándor és Fábry Sándor

Badár Sándor és Fábry Sándor

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Badár Sándor és Fábry Sándor

Badár Sándor és Fábry Sándor

Dumaszínház Kft
  • Egyéb
Badár Sándor és Fábry Sándor

Badár Sándor és Fábry Sándor

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Bödőcs Tibor - Fábry Sándor közös estje

Bödőcs Tibor - Fábry Sándor közös estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Bödőcs Tibor és Fábry Sándor

Bödőcs Tibor és Fábry Sándor

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
Breuer finisszázs

Breuer finisszázs

Iparművészeti Múzeum
  • Szubjektív tárlatvezetés
drMáriás és Fábry Sándor

drMáriás és Fábry Sándor

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Író, humorista, műsorvezető, dramaturg Érdemes Művész
Fábry

Fábry

Millenáris
  • Színész
Fábry

Fábry

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Humorista
Fábry

Fábry

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Humorista
Fábry Most

Fábry Most

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Színész
Fábry Most

Fábry Most

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Színész
Fábry Sándor - Bödőcs Tibor közös estje

Fábry Sándor - Bödőcs Tibor közös estje

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Színész
Fábry Sándor - Bödőcs Tibor közös estje

Fábry Sándor - Bödőcs Tibor közös estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Fábry Sándor - Kőhalmi Zoltán közös estje

Fábry Sándor - Kőhalmi Zoltán közös estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Fábry Sándor - Kőhalmi Zoltán közös estje

Fábry Sándor - Kőhalmi Zoltán közös estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
FÁBRY SÁNDOR - Önálló Est

FÁBRY SÁNDOR - Önálló Est

Általános
  • Író, humorista, műsorvezető, dramaturg, érdemes és kiváló művész
Fábry Sándor Önálló Estje

Fábry Sándor Önálló Estje

Szentesi Művelődési Központ
  • Déri János-díjas, Karinthy-gyűrűs író, humorista, műsorvezető, dramaturg, Érdemes és Kiváló művész
Fábry Sándor tárlatvezetése a Bauhaus100. kiállításban

Fábry Sándor tárlatvezetése a Bauhaus100. kiállításban

Ludwig Múzeum
  • Tárlatvezető
Fábry Sándor, Hajós András, Sándor György

Fábry Sándor, Hajós András, Sándor György

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Müller Péter és Fábry Sándor - 'Most nem Ő kérdez'

Müller Péter és Fábry Sándor - 'Most nem Ő kérdez'

GAG Management Kft.
  • Színész
Napijegy 08.02.

Napijegy 08.02.

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Oh, Tannenbaum - Fábry Sándor önálló estje // Badár Sándor önálló estje (nyilvános adásfelvétel)

Oh, Tannenbaum - Fábry Sándor önálló estje // Badár Sándor önálló estje (nyilvános adásfelvétel)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
SHOWDER KLUB felvétel - Aranyosi Péter, Dombóvári István, Fábry Sándor, Puzsér Róbert

SHOWDER KLUB felvétel - Aranyosi Péter, Dombóvári István, Fábry Sándor, Puzsér Róbert

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Szőke András és Badár Sándor - Stand up és mozi

Szőke András és Badár Sándor - Stand up és mozi

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Négyszeres Bon-bon díjas, Déri János-díjas, Karinthy-gyűrűs író, humorista, műsorvezető, dramaturg, Érdemes és Kiváló művész.
Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)

Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • szeptember 17.
Vietnámi balzsam – Fábry Sándor önálló előadása (nyilvános adásfelvétel)

Vietnámi balzsam – Fábry Sándor önálló előadása (nyilvános adásfelvétel)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!